Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

3197 önkormányzat és hivatalaik korrupció elleni védettségét erősíti az ÁSZ

2020. 11. 04. 13:15

Folyamatban van az összes magyarországi önkormányzat integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének jelen idejű monitoring értékelése. A rendszerszintű ellenőrzés támogatást ad a szabályok betartásához, ami megalapozza az egyes önkormányzatok hatékony működését, és így hozzájárul a koronavírus elleni eredményes védekezéshez is. Az együttműködő önkormányzatok – a jövőre vonatkozóan – már az ellenőrzés során javíthatják a hiányosságaikat.

Az Állami Számvevőszék még 2019 végén jelentette be, hogy az összes magyarországi önkormányzat korrupció elleni védettségének értékelését elvégzi 2020-ban. Az ÁSZ 2020 elején a 3197 önkormányzatot előre értesítette arról, hogy márciustól ellenőrizni fogja az integritás alapú működésüket.

A megfelelő felkészülés, illetve az önkormányzati hivatalok és dolgozók tehermentesítése érdekében az értesítésekben az ÁSZ pontosan megadta a bekérendő dokumentumok listáját. Ez önkormányzatonként 26 – jelen időben hatályos – az alapvető, mindennapi működést szabályozó dokumentumot jelent. Ezeknek folyamatosan rendelkezésre kell állniuk, ugyanis ezek biztosítják az adott önkormányzat működésének szabályozottságát és szabályos gazdálkodását.

A 2020-ra vonatkozó rendszerszintű értékelés azért is fontos, mert a szabálykövetésnek és rendezettségnek a koronavírus-járvány időszakában különösen nagy jelentősége van. Az ÁSZ értékelése szerint a rendkívüli állapot kiemelt korrupciós, illetve szabálysértési kockázatot jelent. Mindez azt jelenti, hogy az ellenőrzés támogatást nyújt a szabályok betartásához, ami megalapozza az önkormányzatok hatékony működését, emellett hozzájárul a koronavírus időszakában megnövekedett korrupciós kockázatok elleni eredményes védekezéshez, illetve az átláthatósághoz, ami mindannyiunk közös érdeke.

A digitális adatbekérések után a monitoring-típusú értékelések ütemezetten zajlanak mind a 3197 önkormányzatnál és hivatalaiknál. Az értékelések során az ÁSZ szoros együttműködésre törekszik az önkormányzatokkal, illetve az országos önkormányzati érdekszövetségek vezetőit is tájékoztatta a rendszerszintű ellenőrzésről.

A számvevőszéki ellenőrzések célja nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyi helyzet javítása, a közpénzt használó és közvagyont kezelő szervezetek szabályozottságának, korrupció elleni védettségének, illetve átláthatóságának fokozása, végső soron az egyes önkormányzatok működését övező közbizalom további erősítése. Ennek érdekében az együttműködő önkormányzatok – a jövőre vonatkozóan – már az ellenőrzés során javíthatják a hiányosságaikat.

Állami Számvevőszék