Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

ÁSZ-konferencia: így teremt értéket és biztonságot a közbeszerzés

2021. 05. 27. 13:00
„Fenntarthatóság és integritás a közbeszerzésekben” címmel szervezett online konferenciát az Állami Számvevőszék. Domokos László elnök megnyitójában kiemelte: a klímavédelem és a COVID-19 vírus elleni védekezés az emberiség legnagyobb kihívásai jelenleg. Közös bennük, hogy komoly hatással vannak a közszféra beszerzéseire. A konferencián előadást tartott Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Kretter Diána közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár és Nagy Imre, az ÁSZ felügyeleti vezetője.
A 2021. május 27-én megrendezett online konferencia előadásai között olyan témák szerepeltek, amelyek az Állami Számvevőszék ellenőrzési és elemzési tevékenysége alapján hozzájárulhatnak a közpénzek és közvagyon védelméhez, a jól irányított államhoz és az Országgyűlés által kijelölt fenntarthatósági célok eléréséhez, emellett aktuálisak és közérdeklődésre tartanak számot. A rendezvény főbb témái voltak tehát: az integritás, a fenntarthatóság és a zöld közbeszerzések, a verseny védelmének kihívásai a járványhelyzetben megváltozott piaci körülmények között, továbbá a Miniszterelnökség szabályozási tervei a közbeszerzési rendszer fejlesztése érdekében.

Domokos László, az ÁSZ elnöke megnyitójában kiemelte: a klímavédelem és a COVID-19 vírus elleni védekezés az emberiség legnagyobb kihívásai jelenleg. Közös bennük, hogy komoly hatással vannak a közszféra beszerzéseire. Az ÁSZ elnöke rámutatott: az járványhelyzet idején még inkább felértékelődik a számvevőszék tanácsadó, elemző tevékenysége. Domokos László felidézte: az elmúlt időszakban az ÁSZ szakértői több olyan elemzést készítettek, amelyek a közbeszerzések területére koncentráltak, igyekeztek feldolgozni a közbeszerzések előtt álló lényeges kihívásokat. Mint mondta: az integritási kontrollok rendszere a közbeszerzések kritikus fontosságú tényezője.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke előadásában aláhúzta: kiemelt fontossággal bír az együttműködés és az oktatás a megelőzés, valamint a versenykultúra fejlesztése terén. A GVH elnöke elmondta: kartellekkel kapcsolatos jelzések mintegy 60-65%-a közbeszerzési eljárásokkal összefüggésben érkezik a Versenyhivatalhoz. A közbeszerzési kartellekkel kapcsolatban különösen visszásnak tartja azt, ha a jogsértést elkövető vállalkozásoknál jelentkező illegális többlet közpénzből származik, így duplán okoz kárt, egyrészt a költségvetésnek, másrészt a fogyasztóknak.

Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke előadásában rámutatott: a Közbeszerzési Hatóság kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a zöld közbeszerzések arányának növekedéséhez. Az elnök hangsúlyozta: Magyarország az Európai Bizottság által igazoltan is kiemelkedően magas szinten biztosítja az átláthatóságot a közbeszerzési eljárások tekintetében. Hazánk továbbá kiemelkedik az uniós tagországok sorából azzal, hogy a közbeszerzési eljárásainak GDP-hez viszonyítottan közel 11%-át uniós szinten hirdeti meg.

Dr. Kretter Diána, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára előadásában ismertette a közbeszerzési verseny élénkítésének tervezett lépéseit. Ezek az egyajánlatos eljárások arányának csökkentése, a kis- és közepes vállalkozások részvételének erősítése, az ellenőrzési rendszer hatékonyságának növelése és az elektronikus közbeszerzési rendszer fejlesztése. A helyettes államtitkár előadásában kitért a terület jogalkotási terveire, illetve a következő uniós támogatási ciklushoz kapcsolódó felkészülési feladatokra is.

Dr. Nagy Imre, az ÁSZ felügyeleti vezetője hangsúlyozta: a megfelelően kiépített és működtetett belső kontrollrendszer, illetve az integritási kontrollok rendszere nagyban hozzájárul a közbeszerzési eljárások szabályszerű lebonyolításához, a tisztességes piaci versenyt érintő kockázatok csökkentéséhez. A felügyeleti vezető előadásában a számvevőszék elemzési és ellenőrzési tapasztalatait osztotta meg, továbbá beszélt a zöld beszerzések jelentőségéről és a COVID-19 járvány piaci versenyre gyakorolt hatásairól is.

Az Állami Számvevőszék küldetése, hogy szilárd szakmai alapokon álló, értékteremtő ellenőrzéseivel, illetve széleskörű tanácsadó tevékenységével előmozdítsa a közpénzügyek átláthatóságát, rendezettségét, és járuljon hozzá a jól irányított államhoz. Ennek érdekében az ÁSZ a számvevőszéki jelentések mellett elemzéseket, tanulmányokat is készít, valamint tanácsadó, tudásmegosztó fórumokat, képzéseket és konferenciákat is szervez. A járványhelyzet miatt az ÁSZ – alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez – online platformokra helyezte át a rendezvényeit.

Állami Számvevőszék