Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

Az ÁSZ 2019-ben is kiemelt figyelmet fordított az Országgyűlés támogatására

2019. 12. 13. 10:33

„A Magyarország gazdasági eredményeiből következő előremutató társadalmi folyamatokban az Országgyűlés érdemei elvitathatatlanok” – írja Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, a Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének címzett évértékelő levelében. Az ÁSZ elnöke kiemelte: az ÁSZ 2020-ban is legfontosabb feladatának tekinti, hogy ellenőrzési tapasztalataival és tanácsadó tevékenységével támogassa az Országgyűlés törvényalkotó tevékenységét és hozzájáruljon a jól irányított államhoz.

A héten lezárult az Országgyűlés 2019-es hivatalos ülésszaka. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke ezért levélben tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét arról, hogy az ÁSZ 2019-ben mely területeken járult hozzá a törvényalkotás tevékenységéhez.

Az ÁSZ elnöke aláhúzta: az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, a demokratikus intézményrendszer független szervezete. Az ÁSZ jogállásából és küldetéséből fakadó legfontosabb feladata, hogy tapasztalataival és tanácsadó tevékenységével támogassa az Országgyűlés törvényalkotó munkáját. Domokos László leszögezte: Magyarország Alaptörvénye, annak közpénzügyi fejezete, valamint az Alaptörvény ezen rendelkezéseit érvényesítő sarkalatos és más  törvények 2019-ben is megfelelő törvényi keretet biztosítottak a közpénzügyi elszámoltatás magyarországi rendszeréhez. Úgy fogalmazott: „a 2012-től hatályos új Alaptörvénnyel az Országgyűlés méltó rangra emelte a közpénzek és a közvagyon védelmét Magyarországon”.

Domokos László levelében kiemelte az ÁSZ törvény 2019 áprilisában történt módosítását, amivel az Országgyűlés további biztosítékokat adott az ÁSZ szervezeti és személyi függetlenségéhez – így az objektív ellenőrzéshez – ezáltal tovább növelte a közpénzügyi ellenőrzés hatékonyságát és eredményességét.

Az ÁSZ elnöke a központi költségvetéssel kapcsolatban rámutatott: Magyarország gazdasági eredményei, illetve a magyar gazdaság fenntartható kifehérítése régiós, valamint európai uniós szinten is kiemelkedő mértékű. Hozzátette: „hazánk gazdasági eredményei, a magyar gazdaság dinamikus növekedése, illetve fenntartható kifehéredése a korrupció elleni rendszerszintű fellépés eredményességét is alátámasztják.” Az önkormányzatokról szólva az ÁSZ elnöke leszögezte: a 2019-ben lezárt ellenőrzések azt mutatják, hogy az önkormányzatok gazdálkodása összességében stabil, nem áll fenn az újbóli eladósodás kockázata. Az állami vagyongazdálkodással kapcsolatban pedig kiemelte, hogy több törvénymódosítás eredményeként javult annak átláthatósága.

Domokos László levelében részletesen bemutatta azokat a parlamenti eredményeket, törvénymódosításokat, amelyekben hasznosultak az Állami Számvevőszék ellenőrzési megállapításai és elemzéseinek következtetései, felvetései. Felhívta a figyelmet az egészségügy területén azonosított korrupciós veszélyekre, a pártok gazdálkodásával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „Alapvető jogállami érdek és a közpénzeket érintő korrupció elleni védettség érdeke, hogy a döntő mértékből közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől és a támogatóiktól kapott pénzekkel”. Hozzátette: „A költségvetési támogatásban részesülő – döntő többségben parlamenti képviselettel is rendelkező – pártok gazdálkodása mintaként szolgál a társadalom számára, ezért kiemelten fontos, hogy a gazdálkodásuk jogkövető legyen”.

Az ÁSZ elnöke levelében rámutatott: „a digitalizáció, a digitális átállás a magyar közszféra legjelentősebb kihívása”, ezért is van kiemelt jelentősége annak, hogy az Országgyűlés – az Állami Számvevőszék 2018-as szakmai tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásakor – határozatában erősítette meg az ÁSZ ez irányú törekvéseit – írta Domokos László a Kövér Lászlónak szóló évértékelő levelében.

Állami Számvevőszék