Benyújtotta a 2021-es beszámolóját az Országgyűlésnek az Állami Számvevőszék

2022. 05. 12. 14:52

„A világjárvány ellenére technológiai és módszertani változásokat hajtottunk végre, jelentős mértékben megnöveltük ellenőrzési lefedettségünket, kiszélesítettük elemzési tevékenységünket, illetve megerősítettük támogató szerepünket is”– foglalta össze a szervezet tavalyi esztendőben elért eredményeit Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Az ÁSZ, mint az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve az elmúlt évben is - eleget téve a törvényben meghatározott feladatkörének - elvégezte megtervezett feladatait, így a központi költségvetés végrehajtásának, az államháztartás gazdálkodásának, az államháztartásból származó források felhasználásának, illetve a nemzeti vagyon kezelésének az ellenőrzését.

Cél a rendszerszintű, támogató ellenőrzések lefolytatása
„Meggyőződésem, hogy az ellenőrzések során tett megállapításaink és javaslataink átláthatóbbá és eredményesebbé tették a közpénzek felhasználását, amelynek eredményeként a közfeladatokat ellátó intézmények és rendszerek hatékony, a közjót szolgáló működéséhez is hozzájárultunk” – emeli ki Domokos László, elnök.

A szervezeten belül zajló technológiai és módszertani fejlesztések eredményeként az ÁSZ nem csupán az ellenőrzési lefedettségét tudta növelni, de 2-3 évente, immár visszatérően is képes átfogó értékeléseket végezni ugyanazon területek esetében is.

Cél a validált adatokon és hiteles információkon alapuló megbízható tájékoztatás
Az ÁSZ célja, hogy átláthatóan, szakszerűen, illetve közérthetően tájékoztassa a nyilvánosságot és a törvényhozást a közvagyonnal kapcsolatos kérdésekről. „Ebben a minket körülvevő információs zajban egyértelmű feladata a Számvevőszéknek, mint független szervezetnek, hogy objektív, szakmai szempontból is megbízható értékeléseket végezzen, így biztosítva a fenntarthatóság, a versenyképesség és a társadalmi bizalom növeléséhez elengedhetetlen hiteles és befolyásmentes információkat” – világít rá Domokos László.

Cél az ellenőrzött szervezetek ismereteinek ÁSZ tapasztalatokkal történő támogatása
A tavalyi évtől kiemelt hangsúlyt helyezett az ÁSZ a törvényben meghatározott tanácsadó tevékenységére. Ennek keretében számos tudásmegosztással és kezdeményezéssel élt, így többek között elemzéseket készít, tudásmegosztó konferenciákat, szemináriumokat, és vezetőképzéseket szervez, önteszteket, illetve jó gyakorlatokat tesz közzé, az ellenőrzési tapasztalatok alapján pedig esettanulmányokat dolgoz fel.

Továbbra is feladat a közpénzfelhasználás eredményességének és teljesítmény-mérésének kialakítása
Az elmúlt év tevékenységének az összefoglalásán túl, az ÁSZ elnöke már az elkövetkezendő időszak céljait is ismerteti:

„Úgy vélem, hogy a jövőben két nagy feladattal kell majd szembenéznünk.  Ezek közül az egyik a költségvetési pénzek elköltésének eredménykövetelményekhez való kötése lesz, amelynek megvalósítására még soha nem volt annyira szükség, mint, ahogy arra a következő hónapokban, években lesz. A másik nagy feladat pedig egy előreláthatólag 8-10 éves folyamat részeként a szervezeti szintű teljesítménymérés szisztematikus fejlesztése, alkalmazása és megvalósulása lesz” – zárja gondolatait Domokos László.

Az ÁSZ 2021. évi szakmai tevékenységéről szóló tájékoztató teljes terjedelemben itt érhető el.

 

Állami Számvevőszék