Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

Elfogadta az Országgyűlés az Állami Számvevőszék 2020-as tájékoztatóját

2021. 06. 15. 13:00

Elfogadta az Állami Számvevőszék 2020-as szakmai tevékenységéről szóló tájékoztatóját az Országgyűlés kedden, a tavaszi ülésszak utolsó napján.

Az Állami Számvevőszék tavalyi tevékenységéről szóló - 2021. június 8-án lezajlott - parlamenti vitában Domokos László elnök kiemelte: rugalmas reagálás, digitalizáció, dinamikus hatásnövekedés, tanácsadás és tudásmegosztás - jellemezték a Számvevőszéket 2020-ban. Rámutatott: a nehézségből előnyt kovácsoltunk, a járvány idején is fejlesztette a közpénzügyeket a Számvevőszék.

Az ÁSZ elnöke kifejtette: a Számvevőszék a COVID-19 világjárvány miatt alapjaiban megváltozott körülmények között is ellátta a jogszabályokban előírt feladatait, valamint nagy hangsúlyt helyezett a tudásmegosztó, tanácsadó tevékenységére. „Köszönhetően az elmúlt évek technológiai, digitalizációs és módszertani fejlesztéseinek az ellenőrzött szervezetek kisebb leterheltsége mellett is eredményesen tudtuk növelni az ellenőrzött szervezetek számát” – emelte ki Domokos László. Elmondta: 2020-ban 1534 szervezetet értékelt az ÁSZ, az ellenőrzött szervezetek száma 2021-ben pedig várhatóan eléri majd az évi 9000-et.

Domokos László rávilágított: az Állami Számvevőszék az Alaptörvényben definiált garantőr szervezet, amelynek célja nem a hibakeresés, vagy az elmarasztalás, hanem a jó irányba való terelés, a pozitív változások elindítása és fenntartása. Mindezek alapján a Számvevőszék az Alaptörvényben deklarált normáknak és értékeknek megfelelően működő, Magyarország gazdasági szuverenitása fölött őrködő szervezet.

Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője