Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

A pénzügyi kultúra jelene és jövője

2014. 11. 27. 00:00
Az „Econventio Teszt” 2014. évi felmérésének eredményeiről, a 2015-re szóló tervekről és fejlesztési programokról tart sajtótájékoztatót az Állami Számvevőszék és az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület 2014. november 27-én, csütörtökön 12:00 órakor az ÁSZ épületében.
A fiatalok pénzügyi ismereteit mérő „Econventio Teszt” 2014-es eredményeiről, a pénzügyi kultúra emelésére irányuló intézményközi együttműködésről 2014. november 27-én, csütörtökön 12.00 órai kezdettel, az ÁSZ Klub termében (Budapest, V. Apáczai Csere János u. 10.) közös sajtótájékoztatót tart Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Czunyiné dr. Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár, Sápi Ákos, az Econventio elnöke, Dr. Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese, valamint Dr. Kovács Péter, az SZTE GTK általános dékánhelyettese.

Kérjük, hogy a sajtótájékoztatón való részvételi szándékukat 2014. november 27-én, csütörtökön 10.00 óráig a sajto@asz.hu e-mail címre jelezni szíveskedjenek.

Az ÁSZ épületébe történő belépéshez személyi igazolvány, továbbá sajtóigazolvány vagy munkáltatói megbízólevél szükséges. Ezek hiányában nem tudjuk biztosítani a belépést!