A Legfőbb Ellenőrző Intézmények Nemzetközi Szervezete (INTOSAI) Teljesítményellenőrzési Albizottsága Budapesten tartotta 17. éves ülését március 24–25-én. Az Ír Számvevőszék elnökletével és az Állami Számvevőszék szervezésében megtartott kétnapos rendezvényen több mint 50 ellenőrzési szakember vett részt. A mintegy harminc országból érkezett számvevőszéki szakértők a kétnapos fórumon arra keresték a választ, hogy a számvevőszékek teljesítményét hogyan lehet javítani, részben a mesterséges intelligencia segítségével.

A kétnapos rendezvény fókuszában az INTOSAI 2023–2028. közötti Stratégiai Fejlesztési Tervének feladatai álltak, kiemelten a hatékonyság és az eredményesség növelése, illetve a mesterséges intelligencia számvevőszéki munkára gyakorolt hatása.
Az INTOSAI Teljesítményellenőrzési Albizottsága (PAS) a nemzetközi szervezet négy szakmai albizottságának egyike. Feladata, hogy fejlessze és nyomon kövesse az állami szektor eredményességének ellenőrzési elveit és módszertanát. Az albizottságnak jelenleg 37 számvevőszék a tagja, elnöke az Ír Számvevőszék.
Dr. Windisch László elnök köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a számvevőszékek munkájában az állami szféra teljesítményének mérése egyre inkább felértékelődött. Kiemelte, hogy a törvényesség mellett a célszerűségi és eredményességi szempontok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az ellenőrzések során. A rendezvény egyik fő témájával, a mesterséges intelligencia szerepének felértékelődésével kapcsolatban kifejtette, hogy az ellenőrzési módszertanban és a kompetenciákban is alkalmazkodásra van szükség, továbbra is fenntartva az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a közjó szempontjait. Kiemelte, hogy az MI nem helyettesítheti a számvevőket és azok megállapításait, de nagy mértékben segítheti munkájukat.
Seamus McCarthy, az INTOSAI Teljesítményellenőrző Albizottságának ír elnöke köszöntőjében kitért a szervezet szerepének fontosságára a közszféra ellenőrzésében és az INTOSAI segítésében, valamint méltatta a taglétszám bővülését, legutóbb Lengyelország, Belgium és Namíbia csatlakozott az albizottsághoz.
Az első napon a fórumon részt vevő több mint 50 szakértő a 2023-2028-as Stratégiai Fejlesztési Tervhez kapcsolódó új standardok és elvek gyakorlatba ültetéséről, illetve az ellenőrzési teljesítmény növelésének lehetőségeiről osztotta meg tapasztalatait. Előadások hangzottak el az INTOSAI ötéves tervének kezdeményezéseiről, az eddig elért eredményeiről, a kísérleti projektek tapasztalatairól, az albizottság feladattervéről, illetve az INTOSAI Fejlesztési Kezdeményezésének (IDI) a fenntarthatósági területet érintő tevékenységéről.
A rendezvény második napján a szakértők több szempontból, esettanulmányokon keresztül is megvitatták, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a számvevők munkáját a teljesítményellenőrzésben és a fenntarthatósági jelentéseknél, illetve milyen kockázatokkal kell számolni az algoritmusok alkalmazásával.