ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az ÁSZ kérdései a TASZ civil szervezethez – fizikailag is megtámadták a Számvevőszéket

Az Állami Számvevőszék megdöbbenve értesült a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet véleményéről, amelyben nyíltan törvénysértésre buzdítják a döntő mértékben közpénzekből működő magyarországi pártokat. Az ÁSZ nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy a pártok ellenőrzését alkotmányos és jogállami kötelezettségeinek megfelelően, a vonatkozó és hatályos törvények maradéktalan betartásával, az adófizető állampolgárok érdekében végezte el és a megállapításait továbbra is fenntartja. Az ÁSZ határozottan visszautasítja a TASZ vádaskodásait, feltételezéseit. Az ÁSZ megdöbbentőnek tartja továbbá, hogy a TASZ véleményének nyilvánossá tétele után anarchisták fizikailag is megtámadták az Állami Számvevőszék budapesti székházát. Az ÁSZ nyugalomra inti a közvéleményt.

Az ÁSZ mindenekelőtt rávilágít, hogy a 2018. január 17-én nyilvánosságra hozott véleményében a TASZ azt írja, hogy nem rendelkezik elégséges információval a pártok gazdálkodásáról, valamint a számvevőszéki ellenőrzésekről. Milyen alapon nyilvánít egyoldalú véleményt akkor a civil szervezet az ÁSZ jogszerű ellenőrzéseiről?

Véleményében a TASZ azt írja, hogy a Számvevőszéknek az ellenőrzési terve összeállításakor, illetve a pártok ellenőrzésének törvényben meghatározott ütemezésekor figyelembe kellett volna vennie, hogy 2018 tavaszán országgyűlési választások lesznek Magyarországon. Ezek szerint a TASZ azt állítja, hogy a Számvevőszéknek egyoldalú és átláthatatlan politikai szempontokat kellett volna figyelembe vennie az ellenőrzések tervezése és elvégzése során?

A TASZ véleményének egészen megdöbbentő eleme, hogy gyakorlatilag arra buzdít, hogy döntő mértékben közpénzekből, vagyis a magyar adófizetők pénzéből működő politikai pártok sértsék meg a hatályos magyar törvényeket. Ezek szerint a TASZ álláspontja az, hogy Magyarországon a pártoknak a gazdálkodásuk során nem kell betartani a hatályos törvényi előírásokat? A TASZ valóban nyílt törvénysértésre és a jogállam kereteinek átlépésére buzdít egyes politikai pártokat, amivel felhergelheti az erőszakos tettlegességre is vállalkozó embereket?

Az ÁSZ megdöbbentőnek és társadalmi szempontból rendkívül károsnak tartja, hogy ismételten egy olyan civil szervezet támadta meg a független Állami Számvevőszéket, amely korábban többször is kritikát fogalmazott meg a magyarországi pártfinanszírozással, illetve a számvevőszéki ellenőrzésekkel kapcsolatban. Ezek szerint a TASZ azt állítja, hogy a Számvevőszék rosszul járt el, amikor feltárta a pártok gazdálkodásában tapasztalható törvénysértéseket, illetve korrupciógyanús eseteket?

Az ÁSZ emlékeztet, hogy az Országgyűlés 2013-ban új törvényt alkotott a választási eljárásról, valamint a kampányköltségek átláthatóvá tételéről, továbbá több ponton szigorította a párttörvény előírásait, amelyek a korábbi lehetőségekhez képest jól körülhatárolható ellenőrzési feladatokat fogalmaztak meg az Állami Számvevőszék számára is. A törvénymódosításokkal, illetve a megújult magyarországi ellenőrzési gyakorlattal kapcsolatban az ÁSZ felhívja a figyelmet, hogy az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) elismerő véleményt fogalmazott meg, mikor a Magyarországról szóló jelentésében megállapította: „az Állami Számvevőszék figyelemreméltó előrelépést ért el a kampánypénzek és pártok ellenőrzése területén”.

Az ÁSZ nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy független a politikától, nem vesz részt a politikai küzdelmekben, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegel politikai szempontokat. Az ÁSZ feladatait alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően, az adófizető állampolgárok érdekében, a jogállam keretei között végzi. Az ÁSZ mindenben betartja az Alaptörvény rendelkezéseit és a működését, illetve ellenőrzési tevékenységét meghatározó törvényi előírásokat.

Az ÁSZ számára nem léteznek kormánypárti vagy ellenzéki pártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyeket a Számvevőszéknek kötelessége a vonatkozó előírások alapján ellenőrizni. Az ÁSZ minden párt gazdálkodásának a törvényességét egységes törvényi előírások alapján, és eljárási szabályok szerint ellenőrzi. Továbbá az ÁSZ nem hatóság, ezért nem szab ki semmilyen bírságot, vagy büntetést. Jogosítványai arra terjednek ki, hogy a párttörvény – 2014. január 1-től módosult – előírásai alapján a pártok kétévenkénti ellenőrzése során megállapítsa, hogy a pártok kaptak-e tiltott támogatást és, ha igen, akkor megállapítsa ennek az értékét. Minden további kérdésben a Magyar Államkincstár – mint hatósági szerv – az illetékes.

Az ÁSZ a magyar jogállamiság egyik legfontosabb garanciális intézménye, így a minden alapot nélkülöző, de az ÁSZ-szal szembeni közbizalom aláásására alkalmas vélemények, az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait, a közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodás szabályosságát veszélyeztetik. Az ÁSZ független és szakmailag megalapozott ellenőrzési tevékenységének valós tényeket nélkülöző minősítése a feltárt törvénysértések, illetve a korrupciós helyzetek elfogadására, támogatására enged következtetni. Végezetül az ÁSZ megdöbbentőnek tartja, hogy a TASZ véleményének nyilvánossá tétele után anarchisták fizikailag is megtámadták az Állami Számvevőszék budapesti székházát.

Állami Számvevőszék

Megszakítás