ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Domokos László: Megtízszerezzük az értékelt szervezetek számát

1560 szervezetet értékelt 2020-ban az Állami Számvevőszék, a folyamatban lévő ellenőrzések pedig összesen további 8600 szervezetet érintenek – összegzett évértékelésében Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Kiemelte: minden korábbinál nagyobb hatást gyakorlunk a közpénzügyek fejlesztésére, köszönhetően az elmúlt évek technológiai és módszertani fejlesztéseinek. Domokos László rámutatott: a COVID-19 világjárvány a számvevőszéket is új kihívások elé állította, az ÁSZ ugyanakkor nemcsak ellátta a törvényekben meghatározott feladatait, hanem tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységével nagy hangsúlyt helyezett az értékelt szervezetek támogatására.

A 2020-as esztendő történelmi év volt az Állami Számvevőszék életében – mondta el Domokos László. 150 éve, 1870-ben kezdte meg működését az első önálló magyar Állami Számvevőszék, illetve 30 éve indult újra a független számvevőszéki ellenőrzés Magyarországon. Az Állami Számvevőszék 150 éve a közpénzek őre és 30 éve a demokrácia pénzügyi garantőre – húzta alá Domokos László.

Történelmi év egy történelmi évben

Az ÁSZ elnöke kiemelte: „2020-ban a COVID-19 világjárvány alapjaiban befolyásolta az életünket.” Elmondta: „folyamatosan biztosítottuk az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző funkcióját, illetve nagy hangsúlyt helyeztünk a védekezésben érintett szervezetek – például önkormányzatok, kórházak, szociális és köznevelési intézmények, egyéb költségvetési, illetve államháztartáson kívüli szervek – aktív támogatására.” Emellett az online térben nemzetközi konferenciákat, szemináriumokat, munkacsoportüléseket, képzéseket, tudásmegosztó rendezvényeket szervezett az ÁSZ, illetve önteszteket tett közzé.

„Azzal ünnepeltük meg a kettős jubileumi évünket, hogy átadtuk, megosztottuk a tudásunkat, tapasztalatainkat” – emelte ki Domokos László. Hozzátette: „ezzel értéket teremtettünk, hiszen a világjárvány időszakában aktívan járultunk hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez és támogattuk a jól irányított államot. Jól alkalmazkodtunk a megváltozott körülményekhez – értékelt az elnök.

Az ÁSZ célja a közpénzügyek fejlesztése

Domokos László rávilágított: „a változások közepette sem veszítettük szem elől, hogy feladatunk a közpénzügyi helyzet javítása, amelyhez a bizonyítékokon alapuló ellenőrzési megállapítások, illetve szakembereink tényekre alapozott következtetései adják a kiinduló alapot. A számvevőszéki munka célja alapvetően nem a hibakeresés, vagy az elmarasztalás, hanem a tények rögzítése, ezáltal a közpénzügyek fejlesztése, valamint az eredmények fenntartásának támogatása” – világított rá az ÁSZ elnöke.

Az elmúlt években elvégzett szervezeti, szakmai, módszertani, illetve technológiai fejlesztések mind ahhoz járultak hozzá, hogy az Állami Számvevőszék képes legyen válaszokat adni a 21. század, vagyis a digitalizáció korának kihívásaira. „Mindez azt is eredményezte, hogy felkészülten fogadtuk a világjárványt, képesek voltunk reagálni a váratlan változásokra” – összegzett Domokos László.

Dinamikus hatásnövekedés

2020-ban az Állami Számvevőszék 217 jelentést hozott nyilvánosságra, az ellenőrzések 1560 szervezetet érintettek. 2019-ben 1350, 2018-ban pedig 806 szervezetet ellenőrzött az ÁSZ – idézte fel az ÁSZ elnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenleg folyamatban lévő ellenőrzések további 8600 szervezetet érintenek. „Mindez azt mutatja, hogy két év alatt megtízszerezzük az értékelt szervezetek számát, ami rendkívül dinamikus hatásnövekedést jelez” – mutatott rá Domokos László.

2020 márciusától – a COVID-19 világjárvány magyarországi megjelenésétől – az ÁSZ nagy hangsúlyt helyezett a kórházak támogatására. Több éves ellenőrzési és elemzési tapasztalatainkkal támogattuk az egészségügyi ellátórendszer vezetésirányítási és integritási rendszereinek fejlesztését – mondta el Domokos László. „Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években elvégzett, kórházakat, illetve egészségügyi szakrendelőket érintő ellenőrzéseivel az ÁSZ támogatta a törvényi előírások, gazdálkodási szabályok betartását, ami megalapozza a kórházak hatékony működését, és így hozzájárul a COVID-19 világjárvány elleni hatékony védekezéshez is” – világított rá Domokos László. Hozzátette: „a 2020-ban lezárt ellenőrzéseink már azt jelezték, hogy előrelépések történtek a kórházak gazdálkodási fegyelmében, a gazdálkodási protokollok betartásában.”

ÁSZ elemzések és a COVID-19

„2020-ban – jelentéseink mellett – 30 elemzést is készítettünk” – összegzett Domokos László. Kifejtette: ezekben a szakértő elemzőink olyan fontos témákat dolgoztak fel, mint a költségvetés fenntarthatósága, a magyar gazdaság kifehérítése, a digitális kereskedelem adózási kérdései, az államadósság-kezelés, a magyar lakosság pénzügyi biztonsága, nyugdíj és egészségügy, illetve a korrupció megelőzése. „Elemzőink kiemelten fókuszáltak a COVID-19 világjárvány gazdasági és társadalmi hatásainak bemutatására, illetve törekedtek arra, hogy feltárják azokat a dilemmákat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország megtalálja a kivezető utat a világjárvány okozta válságból” – mondta el az ÁSZ elnöke.

Domokos László felidézte a december elején nyilvánosságra hozott elemzést, amelyben az ÁSZ szakértői rávilágítottak, hogy a hatékony adópolitika, az adóterhek csökkentése és a fenntartható kifehérítés folytatása nagyban hozzájárulhat a COVID-19 világjárvány okozta gazdasági válságból való kilábaláshoz. Domokos László rámutatott: „a magyar gazdaság európai uniós szinten is kiemelkedő mértékű kifehérítése, az áfa befizetés jelentős erősödése a korrupció elleni rendszerszintű fellépés eredményességét támasztja alá.”

Minden településre eljut az ÁSZ

Fertőző betegségek elleni lakossági védettség, a digitális állam fejlődése, kutatás-fejlesztési források felhasználása, a helyi önkormányzatok adóztatási tevékenysége – többek között ezeket a témákat is értékeli az Állami Számvevőszék 2021 első félévében – mondta el Domokos László. Az ÁSZ hamarosan megkezdi továbbá a 2020-as zárszámadás ellenőrzését, illetve véleményezi a 2022-es költségvetést.

2021-ben folyatódik az önkormányzatok monitoring típusú ellenőrzése. „Az ÁSZ minden településre eljut, 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal korrupció elleni védettségét értékelik a számvevőink” – emelte ki évértékelésében az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László rámutatott: a rendszerszintű értékelés támogatást nyújt a szabályok betartásához, ami megalapozza az önkormányzatok hatékony működését, emellett a COVID-19 világjárvány időszakában hozzájárul a megnövekedett korrupciós kockázatok elleni eredményes védekezéshez.

Állami Számvevőszék

Megszakítás