Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

Lezárult két párt - a DK és az Együtt - 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzése

2020. 05. 20. 12:45

Az Állami Számvevőszék 2020. május 21-én, csütörtökön 10.00-tól elektronikus sajtótájékoztatót tart „Lezárult két párt - a DK és az Együtt - 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzése” címmel.

Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását, így az ÁSZ kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében. A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése.

A Demokratikus Koalíció 2017-ben 132 millió Ft, 2018-ban pedig összesen 367,7 millió Ft központi költségvetési támogatásban részesült. A 2018-as évre vonatkozó központi költségvetési támogatás a 2018-as országgyűlési választásokhoz kapcsolódó többlettámogatást is tartalmazta.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja 2017-ben 133,6 millió Ft, 2018-ban pedig 45,9 millió Ft központi költségvetési támogatásban részesült. A párt a 2018. június 2-ai küldöttgyűlésén döntött a saját feloszlatásáról, a Törvényszék felszámolást elrendelő végzése alapján a felszámolási eljárása 2019. március 5-én, az ellenőrzött időszakot követően kezdődött meg.

Az ÁSZ ellenőrzései választ adnak arra, hogy a pártok által közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, a könyvvezetés és gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat 2017-ben és 2018-ban.

Az elektronikus sajtótájékoztatót tartják: Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék főtitkára, Dr. Benedek Mária, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője és Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetője. Helyszíne: az elektronikus sajtótájékoztatót a CISCO WEBEX MEETINGS felületén tartja meg az ÁSZ. A sajtótájékoztató időpontja: 2020. május 21. (csütörtök) 10.00 óra.

Kérjük, hogy az elektronikus sajtótájékoztatón való részvételi szándékukat 2020. május 21-én, csütörtökön 9.00 óráig a sajto@asz.hu e-mail címre szíveskedjenek jelezni a képviselt sajtóorgánum, illetve a regisztrált résztvevők e-mail címének megadásával.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az elektronikus sajtótájékoztatón való részvétel csak a munkahelyi e-mail cím megadásával lehetséges, melyre a regisztrációt követően elküldjük az online sajtótájékoztató pontos elérhetőségét.

Számítunk a részvételükre!