ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az Állami Számvevőszék átadta az Országgyűlésnek a 2013. évi beszámolóját

Az Állami Számvevőszék benyújtotta a 2013-as tevékenységéről és működéséről szóló beszámolóját az Országgyűlésnek. A tájékoztatót Domokos László elnök az Országházban adta át Mátrai Márta háznagynak. A számvevőszéki ellenőrzések fókuszában tavaly az egész államháztartásra ható kockázatok, az önkormányzatok, illetve a korábban ellenőrizetlen területek álltak.

Az Állami Számvevőszék a közpénzek legfőbb őreként biztosítja az Országgyűlés és az egész társadalom számára az „adófizetői forintok” felhasználásának, szabályszerűségének és célszerűségének megismerését. 2013-ban az ÁSZ tovább növelte ellenőrzései számát; a 2012-ben készült 112 jelentéshez viszonyítva, a tavalyi évhez kötődően összesen 192 jelentést hozott nyilvánosságra, 347 címzettnek összesen 2249 intézkedési kötelemmel járó megállapításon alapuló javaslatot tett, ezek közül 68 vonatkozott felelősség felvetésére.

Az ÁSZ jogállásából és küldetéséből adódó legfontosabb feladata, hogy tapasztalataival támogassa az Országgyűlést és hozzájáruljon a „jó kormányzáshoz”. 2013-ban 35 parlamenti ülésnapon hivatkoztak a képviselők az ÁSZ jelentéseire, megállapításaira, tevékenységére. 50 bizottsági ülésen 47 számvevőszéki anyagot, vagy azok tapasztalatait tárgyaltak meg az Országgyűlés bizottságai. 7 számvevőszéki jelentés megállapításai hasznosultak közvetlenül a törvényalkotásban.

2013-ban az ÁSZ ellenőrzései fókuszába helyezte az államháztartási hiányt befolyásoló és a nemzeti jövedelemre ható tényezőket, kockázatokat. Ennek keretében került sor például 20 kórház ellenőrzésére, vagy a 2009-2011 közötti közmunkaprogramok értékelésére is. Ellenőrzések indultak olyan területeken, ahol az ÁSZ korábban nem, vagy csak részben ellenőrzött (Pl. nemzetiségi önkormányzatok, önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok, gazdasági kamarák). Az ÁSZ tavaly is nagy hangsúlyt helyezett az önkormányzatok ellenőrzésére; értékelte a települések pénzügyeit, vagyongazdálkodását és belső kontrolljait.

Tanácsadó tevékenysége keretében az ÁSZ tavaly is számos elemzést és tanulmányt készített, melyek többsége a költségvetési folyamatokkal és kockázatokkal foglalkozott, ezekkel az ÁSZ a Költségvetési Tanács munkáját is támogatta.

Az ÁSZ intézményi működésének számos területét alakította át és fejlesztette tovább. Megújult az ellenőrzési témaválasztás, a tervezés, a panaszkezelés, az ellenőrzési folyamatok és a szervezeti szintű belső kontrollok rendszere is. A tavalyi év célja volt a számvevőszéki munka társadalmi hasznosulásának erősítése, az információk széleskörű terjesztése. Ennek érdekében az ÁSZ fokozta kommunikációs aktivitását, hírportálján (www.aszhirportal.hu) napi szintű tájékoztatást ad saját működéséről, a folyamatban lévő ellenőrzésekről, valamint jelentések hasznosulásáról is.

Az ÁSZ 2013-ban is fellépett a korrupció ellen, harmadik alkalommal végezte el a közszféra korrupciós kockázatait feltérképező Integritás-felmérését és bekapcsolódott a pénzügyi kultúra fejlesztésével kapcsolatos erőfeszítésekbe.

Állami Számvevőszék

Megszakítás