ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az Állami Számvevőszék reagálása a Jobbik újabb valótlanságaira

Az Állami Számvevőszék leszögezi, hogy a Jobbik a nyilvánossá tett észrevételében semmilyen értékelhető bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy 2017-ben nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást, dokumentumokkal továbbra sem tudja cáfolni az ÁSZ bizonyítékokon alapuló megalapozott megállapításait. Az ÁSZ ezúton is felhívja a párt figyelmét, hogy az észrevételezés időszakában – december 6-21. között – lett volna lehetőség bármilyen, a Jobbik gazdálkodását érintő dokumentum átadásra, ám ezt a párt ebben az időszakban sem tette meg. Az ÁSZ emlékeztet továbbá, hogy a Jobbik ellenőrzésének program szerinti lefolytatását kizárólag a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg.

Az Állami Számvevőszék 2017. október 3-án közölte, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére – a 2015-2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének. A számvevőszéki ellenőrzés akadályozása miatt az ÁSZ az Ügyészséghez fordult, amely megalapozottnak találta az ÁSZ jelzését és elrendelte, majd később 2018. március 6-ig meg is hosszabbította a nyomozást az ügyben.

Az ÁSZ hangsúlyozza, hogy az adatszolgáltatásra törvényben meghatározott határidő letelte után fordult az Ügyészséghez. A Jobbik ellenőrzésének program szerinti lefolytatását kizárólag a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg.

Az ÁSZ ezúton is felidézi, hogy október 3-án, majd október 9-én a Jobbik parlamenti frakcióvezetője, valamint gazdasági igazgatója – értesülve az ÁSZ ügyészségi jelzéséről – a törvények megkerülésével utólag próbáltak iratokat átadni az Állami Számvevőszéknek, amelyeket a vonatkozó törvényi előírások értelmében az ÁSZ nem vehetett át, ugyanis ekkora már lejárt a törvényben meghatározott adatszolgáltatási határidő.

Az ÁSZ korábban arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban – a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt – és ezeket a dokumentumokat a vonatkozó ellenőrzési programnak megfelelően az ellenőrzés lefolytatása során felhasználja. Az ÁSZ december 6-án a Jobbik részére megküldte a jelentéstervezetet és közölte, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján, a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül. Az ÁSZ a hatósági jelzés során birtokába került dokumentumok alapján, azokat értékelve, a vonatkozó törvényi előírások alapján állapította meg a tiltott támogatás tényét és annak mértékét.

Az ÁSZ nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a Jobbik a december 21-én az ÁSZ részére átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételében, semmilyen értékelhető bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. A párt a törvényben is rögzített értékeléssel, illetve dokumentumokkal (szerződések, számlák, bizonylatok stb.) továbbra sem tudja cáfolni az ÁSZ bizonyítékokon alapuló megalapozott megállapításait. Az ÁSZ ezúton is felhívja a párt figyelmét, hogy az észrevételezés időszakában – december 6-21. között – lett volna lehetőség bármilyen a Jobbik gazdálkodását érintő dokumentum átadásra, ám ezt a párt ebben az időszakban sem tette meg.

Állami Számvevőszék

Megszakítás