ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az Állami Számvevőszék reagálása a Párbeszéd Magyarországért Párt közleményére

A Párbeszéd Magyarországért Párt 2015. január 21-én kiadott közleményében az Állami Számvevőszékre hivatkozott. Ezzel kapcsolatban az ÁSZ az alábbi közleményt teszi.

Az Állami Számvevőszék 2007 szeptemberében hozta nyilvánosságra „a közmunkaprogramok támogatására fordított pénzeszközök hasznosulásának ellenőrzése” című 0732. számú Jelentését, amely a 2003 és 2006 közötti ellenőrzési időszakra terjedt ki. A Jelentés megtalálható az ÁSZ honlapján (www.asz.hu).

Emlékeztetünk ugyanakkor arra, hogy az ÁSZ 2013. október 7-én, vagyis kevesebb mint másfél évvel ezelőtt hozta nyilvánosságra „a közfoglalkoztatás és a hozzá kapcsolódó képzési programok támogatási rendszere hatékonyságának, eredményességének ellenőrzéséről” szóló 13097. számú Jelentését.

A teljesítményellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a 2009-2012. év I. negyedév közötti közfoglalkoztatási rendszer – ideértve a hozzá kapcsolódó képzési, támogatási rendszert is – és annak változásai, az önkormányzatok és a munkaügyi szervezetek közötti együttműködés hatékonyan, eredményesen segítették-e az alacsony iskolai végzettségű vagy képzettségű, munkára képes, tartós munkanélküli személyek korábbinál fokozottabb mértékű részvételét valamely közfoglalkoztatási és képzési formában, a nyílt munkaerőpiacra való visszakerülést és munkaerő-piaci pozíciójuk javítását.

Az ÁSZ megállapította, hogy a közfoglalkoztatásba bevontak érintett létszáma 2009-ről 2011-re több mint kétszeresére nőtt, így a közfoglalkoztatási rendszer eredményesen támogatta a tartósan munkanélküli személyek közfoglalkoztatásban való fokozottabb részvételére, illetve a támogatott foglalkoztatás biztosítására vonatkozó stratégiai célkitűzések teljesülését.

Az ellenőrzés megállapította, hogy közfoglalkoztatás kedvező hatást gyakorolt a foglalkoztatási arány és a munkanélküliségi ráta alakulására. A Központi Statisztikai Hivatal által nyújtott adatszolgáltatás alapján 2009-2011 között a foglalkoztatási arányt 0,8%-1,1%-kal, a munkanélküliségi rátát 1,4-2,0%-kal javította.

Az ÁSZ megállapította, hogy 2009-2011. között a közfoglalkoztatásba bevontak 43-62%-a volt alacsony iskolai végzettségű, amely minden évben meghaladta a nyilvántartott álláskeresőkön belül az alacsony iskolai végzettségűek arányát. A közfoglalkoztatás támogatási rendszere ezzel eredményesen járult hozzá az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásának javításához. Az ÁSZ megállapította, hogy 2011-re a központi költségvetés szempontjából javult a közfoglalkoztatás támogatási rendszerének hatékonysága.

Az ellenőrzés elsősorban nyilvántartási, adatrögzítési és tervezési hiányosságokat tárt fel az ellenőrzött időszakban, amelyek kijavítása érdekében az ÁSZ a nemzetgazdasági miniszternek és a belügyminiszternek tett javaslatokat. A címzettek határidőben elkészítették a feltárt hiányosságok kijavítására alkalmas intézkedési terveket, amelyeket az ÁSZ elfogadott. Az intézkedési tervek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.

Állami Számvevőszék

Megszakítás