ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az Állami Számvevőszék reagálása Korózs Lajos sajtótájékoztatójára

Az Állami Számvevőszék megdöbbenve értesült arról, hogy Korózs Lajos országgyűlési képviselő nem tudja, hogy az ÁSZ minden jelentése nyilvános és megtalálható a honlapján. Korózs Lajos mai sajtótájékoztatóján ismételten valótlanságokat állított az ÁSZ elnökének korábbi nyilatkozatairól, ezért az ÁSZ az alábbi reagálást teszi közzé.

Korózs Lajos komoly ember, csaknem 25 éve országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság elnöke. Ezért is meglepő, hogy nem tudja azt, hogy az Állami Számvevőszék minden jelentése nyilvános és megtalálható az ÁSZ honlapján. Mindemellett az ÁSZ minden jelentését megküldi az Országgyűlés képviselőinek, így Korózs Lajosnak is. Továbbá – a mai sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint – a képviselő azzal sincsen tisztában, hogy mi a különbség a korrupció, mint bűncselekmény és a gazdálkodási szabálytalanságokból következő korrupciós kockázatok között. Erről itt található további, részletes információ.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke ugyanis soha nem állította, hogy az ÁSZ ellenőrzései korrupciós bűncselekményeket tártak fel az egészségügyben. Az ÁSZ elnöke többek között arról beszélt, hogy az ÁSZ által elmúlt években ellenőrzött egészségügyi gazdálkodó szervezetek (kórházak és járóbetegellátó szakrendelők) döntő többsége nem alakította ki és nem működtette megfelelően a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító belső kontrollrendszert. Az ÁSZ elnöke nem vont párhuzamot az egészségügyi intézmények eladósodása és az egyes intézményekben jelentkező korrupciós kockázatok között sem. Az interjúkban arról beszélt, hogy az egyes intézmények pénzügyi- és vagyongazdálkodásában feltárt gazdálkodási szabálytalanságok hatással lehetnek a szakmai feladatellátásra, a gazdálkodó szervezetek hatékonyságára is.

Az Állami Számvevőszék álláspontja szerint mindenekelőtt szabályosan és átláthatóan gazdálkodó egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség Magyarországon. A törvényi előírások betartása pedig az egyes egészségügyi gazdálkodó szervezetek vezetőinek a feladata és felelőssége.

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, kiemelt feladata az Országgyűlés képviselőinek tájékoztatása ezért a felmerült igényre való tekintettel az ÁSZ – ismételten – megküldi Korózs Lajos részére az egészségügyi gazdálkodó szervezetek ellenőrzéséről, 2016. január 1. és 2018. augusztus 31. között nyilvánosságra hozott, alábbi számvevőszéki jelentéseket.

Állami Számvevőszék

Egészségügyi gazdálkodó szervezetek ellenőrzéséről nyilvánosságra hozott ÁSZ jelentések:

A 2018. évben nyilvánosságra hozott jelentések: 

Jelentések számaEllenőrzés témája és az ellenőrzött szervezet
18192Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Kft.
18180Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ Nonprofit Kft.
18172Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Rétsági kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.
18148Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
18123Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft.
18122Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
18119Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – LŐRINC-MED Közhasznú Nonprofit Kft.
18118Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
18112Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – „Koppány-Völgye KEK” Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft.
18109Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – „AZ ORMÁNSÁG EGÉSZSÉGÉÉRT” Nonprofit Kft.
18103Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
18095Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Szent Márton Járóbeteg Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
18091Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft.
18090Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Tokaji Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft.
18075Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – PÉTEGISZ Polgár és Térsége Egészségügyi Központ Nonprofit Zrt.

A 2017. évben nyilvánosságra hozott jelentések:

Jelentések számaEllenőrzés témája és az ellenőrzött szervezet
17207UNI-MED Szeged Egészségügyi Szolgáltató Kft. ellenőrzése
17187Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.
17186Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Pestszentlőrinc – Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
17133Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
17132Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése – XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.
17124Köztestületek ellenőrzése – Magyar Gyógyszerészi Kamara
17083A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
17066Felső Szabolcsi Kórház – A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése
17057Az állami tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft.
17054Az állami tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Kft.
17053A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése ‒ Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház

A 2016. évben nyilvánosságra hozott jelentések: 

Jelentések számaEllenőrzés témája és az ellenőrzött szervezet
16168Az állami tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – Magyar Légimentő Nonprofit Kft.
16142Az állami tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdálkodó szervezetek vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzése – Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft.
16140A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Tüdőgyógyintézet Törökbálint
16127Utóellenőrzések – A kórházi ellátás működtetésére fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről szóló jelentés utóellenőrzése
16106A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése –  Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
16103Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenysége szabályszerűségének ellenőrzése – Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft.
16089Utóellenőrzések- A Társadalombiztosítási Alapokból nyújtott ellátások és szolgáltatások jogosultsági rendjében alkalmazott nyilvántartási rendszerek működésének utóellenőrzése
16080Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenysége szabályszerűségének ellenőrzése – Szent Kristóf Szakrendelő Újbudai Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú NKft.
16068A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
16051A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza
16050A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
16049A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzésére – Kátai Gábor Kórház
16005A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzésére – Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak
16004A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
16003A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Péterfy Sándor Utcai Kórház – Rendelőintézet és Baleseti Központ
16002A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése – Zala Megyei Kórház

A fentieken túlmenően Magyarország 2015. évi központi költségvetése végrehajtásának ellenőrzésébe (Jelentés száma: 16163) és Magyarország 2016. évi központi költségvetése végrehajtásának ellenőrzésébe (Jelentés száma: 17208) az alábbi egészségügyi központi költségvetési intézmények kerültek bevonásra:

2015-ös zárszámadás ellenőrzésébe bevont központi költségvetés intézmények
Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
Felső-Szabolcsi Kórház
Lumniczer Sándor Kórház – Rendelőintézet
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
Parádfürdői Állami Kórház
Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézet Dunaújváros
Zala Megyei Kórház
Zirci Erzsébet Kórház – Rendelőintézet
2016-os zárszámadás ellenőrzésébe bevont központi költségvetés intézmények
Bács-Kiskun Megyei Kórház
Deák Jenő Kórház
Egyesített Szent István és Szent László Kórház-rendelőintézet
Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-rendelőintézet
Kátai Gábor Kórház
Dr. Kenessey Albert Kórház – rendelőintézet
Mohácsi Kórház
MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok
Nagyatádi Kórház
Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza
Szent Margit Kórház
Szent Rókus Kórház és Intézményei
Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű
Megszakítás