ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az Állami Számvevőszék sajtóközleménye

Az „Átláthatóság és elszámoltathatóság a sarkalatos törvényekben” konferenciasorozat második rendezvényét „Hogyan javítható a pártok gazdálkodásának és a kampányfinanszírozásnak az átláthatósága és elszámoltathatósága?” címmel rendezi az ÁSZ.

Az Állami Számvevőszék a sarkalatos törvények előkészítése kapcsán „Átláthatóság és elszámoltathatóság a sarkalatos törvényekben” címmel konferenciasorozatot rendez, melynek célja, hogy a törvények előkészítésében résztvevőkkel megismertesse az adott törvény témakörében szerzett ellenőrzési tapasztalatait. Ugyanakkor lehetővé kívánjuk tenni, hogy tudományos kutatók és civil szervezetek is kifejthessék véleményüket a szabályozás fontos kérdéseiről, ideértve az ÁSZ által feltárt problémák megoldásának lehetőségeit is.

Az első tudományos konferenciát „A 2012. évi költségvetés makrogazdasági környezetét meghatározó tényezők” címmel 2011. május 26-án rendezte az ÁSZ. A konferenciasorozat második rendezvénye a „Hogyan javítható a pártok gazdálkodásának és a kampányfinanszírozásnak az átláthatósága és elszámoltathatósága?”című konferencia lesz. Ebben a témakörben az ÁSZ ellenőrzései több hiányosságot és ellentmondást tártak fel, amelyek alapján a jelentések konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a párttörvény és a választási eljárásról szóló törvény módosítására. Az ellenőrzések megállapításait és a javaslatokat kívánjuk bemutatni a résztvevőknek.

A konferencián előadást tart a Domokos László ÁSZ-elnök, Földes Ádám, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, Fodor István, a Bölcsek Tanácsa volt tagja, Horváth Balázs számvevő igazgatóhelyettes, Bienerth Gusztáv, a Nézőpont Intézet Kuratóriumi elnöke. A műhelymunkában való részvételre meghívást kaptak a parlamenti pártok frakcióvezetői és képviselői, valamint Áder János Európai parlamenti képviselő, Rétvári Bence és Cséfalvay Zoltán államtitkárok, Fülöp Márta, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke, Hámori Balázs tanszékvezető egyetemi tanár, Körösényi András, az MTA doktora és az ÁSZ a témakörben ellenőrzést végző munkatársai.

A zártkörű rendezvény megtartására 2011. szeptember 9-én az Állami Számvevőszék székházában kerül sor.

Megszakítás