Értékelés után önteszttel is támogatja az ÁSZ az önkormányzatokat

Minden polgármester és jegyző vezető tesztelheti az általa vezetett önkormányzat szabályos működését. Megújított és aktualizált önkormányzati öntesztet tett közzé honlapján az Állami Számvevőszék. A tesztsor kitöltésével az önkormányzatok vezetői a legfrissebb, hatályos jogszabályok alapján ellenőrizhetik, hogy az önkormányzat belső kontrollrendszerének minden területe szabályszerűen működik-e.

Az Állami Számvevőszék 2021 januárjában fejezte be az összes magyarországi önkormányzat, illetve az önkormányzati hivatal integritásának, vagyis a korrupció elleni védettségének rendszerszintű értékelését. Az önkormányzatok integritási helyzete, belső kontrollrendszere és annak működtetése ugyanakkor évek óta, folyamatosan az Állami Számvevőszék látóterében van, ezért az ÁSZ tanácsadó tevékenységének is kiemelt területét jelenti.

Az Állami Számvevőszék fontos tanácsadó eszköze az önteszt-rendszere, amelyet 2014 novembere óta tesz közzé és frissít folyamatosan, mindig újabb és újabb célcsoportok részére. Ma már az önkormányzatok mellett a nemzetiségi önkormányzatok, egyházi intézmények, civil szervezetek, pártok és pártalapítványok, központi költségvetési szervek, európai uniós forrásokat felhasználó szervezetek, nemzeti tulajdonú gazdasági társaságok, középirányítók is a célcsoportra szabott, önkéntes tesztsor kitöltésével ellenőrizhetik működésük szabályszerűségét.

Az ÁSZ öntesztjei iránymutatást adnak a kitöltők számára saját belső kontrollrendszerük, belső szabályozásuk kiépítettségének önellenőrzésére, a korrupciós kockázatok csökkentésére, és nyújtanak ezáltal támogatást a törvényi előírásoknak megfelelő szabályszerű működéshez. Az ÁSZ öntesztjeit 2020-ban több mint 4.500-szor, a 2014-es indulás óta pedig összesen közel 20.000-szer töltötték le az érintett célcsoportok.

A 2021-re aktualizált önkormányzati önteszt bevezetőjében részletesebben kifejtette az ÁSZ a jegyző és a polgármester felelősségi köreinek elhatárolását, a korábbi általános „intézkedés szükséges” megjelölés helyett pedig valamennyi kérdés esetén feltüntette, hogy pontosan ki az adott intézkedés felelőse.

Az ÁSZ folyamatos tudásmegosztással és konzultációval támogatja az önkormányzatokat a koronavírus-járvány időszakában is. Az ÁSZ elnöke és alelnöke az elmúlt hetekben online módon egyeztetett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Megyei Jogú Város Szövetsége (MJVSZ), a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ), a Kisvárosok Szövetsége (KSZ) és a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) vezetőivel is.

Az Állami Számvevőszék öntesztjeinek kitöltése önkéntes, visszaküldeni sem kell, de amennyiben a kitöltés tényéről, illetve annak hasznosságáról a felhasználó visszajelzést ad, azt az ÁSZ köszönettel fogadja. Az ÁSZ számos pozitív visszajelzést kapott eddig az öntesztjeiről. A legfrissebb, önkormányzatok belső kontrollrendszerének működtetését támogató, 2021-es önteszt elérhető az ÁSZ honlapján, a www.asz.hu/hu/ontesztek oldalon.

Állami Számvevőszék

Megszakítás