ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Folytatódik az ÁSZ közszféra vezetői képzése

A megyei szociális és gyermekvédelmi intézmények igazgatóinak képzésével folytatja az Állami Számvevőszék vezetőképző programját. Az ÁSZ március 22-én rendezi meg „Közpénzügyi vezetőképzés – Fókuszban a szociális és gyermekvédelmi intézmények” című konferenciáját, melyet közvetlenül egy másfél napos képzési modullal egészít ki. A képzés ezt követően öt héten keresztül zajlik majd távoktatás keretében. A jelentkezők nagy számára tekintettel áprilisban újabb képzés indul, emellett az ÁSZ további intézménycsoportokra, illetve közpénzügyi területekre is kiterjeszti vezetőképző programját.

Az ÁSZ tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok” terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében. E célt erősítette meg, hogy 2015-ben az Országgyűlés határozatában bízta meg a Számvevőszéket, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést. Ennek érdekében az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel 2016. február 1-jével létrehozta a Közszolgáltatási menedzsment intézeti tanszéket. A 2016 szeptemberében indult képzési program célkitűzése az etikus közpénzügyi vezetőképzés tudományos megalapozása, és kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői számára készült, az ő munkájukat kívánja segíteni.

A képzési tematikát – a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetével együttműködve – az ÁSZ úgy alakította ki, hogy az előadások kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői részére nyújtsanak hasznos ismereteket. A tematika középpontjában az etikus közpénzügyi gazdálkodás áll. Emellett a képzés érinti az értékteremtés, etikai dilemmák a vezetésben, a szervezeti integritás megteremtése és megerősítése a közszférában, a közszolgáltatások teljesítménymenedzsmentje és a menedzsment kontroll témaköreit is.

A képzési programba történő bekapcsolódás lehetőségét az ÁSZ ellenőrzési tapasztalati alapján 2017. októberében elsőként a múzeumok igazgatói, főigazgatói részére ajánlotta fel. Az ÁSZ első vezetőképző programját 18 megyei múzeumi vezető végezte el 2017 negyedik negyedévében.

Az etikus közpénzügyi vezetőképzés első tapasztalatai alapján az ÁSZ 2018-ban további közpénzügyi területekre, intézményekre terjeszti ki képzési programját. A terület társadalmi jelentőségét és az ellenőrzési tapasztalatokat értékelve az ÁSZ a gyermekvédelmi és szociális intézmények vezetőinek ajánlotta fel a képzési lehetőséget, mely hozzájárulhat az érintett intézmények ellenőrzése során feltárt számos hiányosság megszüntetéséhez, a szociális és gyermekvédelmi intézmények szabályozottabb működéséhez és integritásuk erősítéséhez.

A március 22-én délelőtt megrendezett nyitókonferencián Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kiemelte: az ÁSZ a gyermekvédelmi, valamint a szociális ellátást biztosító intézmények ellenőrzésével, tapasztalatainak összegzésével hozzáadott értéket teremt a közpénzek szabályos felhasználásában. Salamon Ildikó, az ÁSZ felügyeleti vezetője hozzátette: ezen intézmények rendkívül fontos, alaptörvényben rögzített közfeladatot látnak el, így ellenőrzésük nem csak gazdálkodási, hanem társadalmi szempontból is különösen indokolt.

Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár az ágazati kormányzati célkitűzések kapcsán hangsúlyozta: fontos a jogszabályban rögzített fenntartói ellenőrzési kötelezettségek megvalósulása, mivel a jövőben ez teszi lehetővé a fenntartók közötti összehasonlíthatóságot a közpénz-felhasználás eredményessége, hatékonysága és célszerűsége szempontjából. Dr. Németh Erzsébet, az ÁSZ felügyeleti vezetője az ÁSZ integritás felmérésének ágazati tapasztalatait kapcsán ismertette: a legjelentősebb kockázatokat a díjköteles szolgáltatás nyújtása, a méltányosság gyakorlásának lehetősége és a szolgáltatás iránti túlkereslet jelenti.

A konferenciát követően az intézmények első számú vezetői részére szervezett képzés közvetlenül négy, egyenként egy óra időtartamú előadással indul, és március 23-án, pénteken interaktív elemeket is tartalmazó modulokkal folytatódik. A résztvevők ezután öt héten keresztül távoktatás keretében mélyíthetik el tudásukat, vezetői ismereteiket, majd a megszerzett tudásukról záró megbeszélés keretében számolnak be.

Állami Számvevőszék

Megszakítás