Megkezdődött a XXV. INCOSAI

2025. október 27-31. között kerül sor a Számvevőszékek Nemzetközi Szervezetének (INTOSAI) Kongresszusára, az INCOSAI-ra. A háromévente megrendezésre kerülő esemény a számvevőszékek legfontosabb szakmai fóruma. A világeseményen ezért szinte az összes legfőbb ellenőrző intézmény, így az Állami Számvevőszék is részt vesz.

Az INCOSAI két fókusztémája 2025-ben a központi bankok és kormányzatok válságintézkedéseinek ellenőrzése, és a mesterséges intelligencia ellenőrzés-technológiai integrációja. A rangos szakmai eseményen a plenáris és bizottsági ülések mellett vitapanelek, termékbörze és ‘think tank’ is szerepel a programban. Ezeken az INTOSAI módszertannal, kapacitásfejlesztéssel, illetve tudásmegosztással foglalkozó bizottságai, a szervezet Fejlesztési Kezdeményezése, az IDI, illetve tudományos lapja, az INTOSAI Journal adnak számot tevékenységükről, ellenőrzés szakmai projektjeikről, valamint a legfrissebb felmérések eredményeiről és a számvevőszéki trendekről.

Az INCOSAI mindezek mellett teret biztosít a számvevőszékek egyéni kezdeményezéseinek megosztására, valamint két-és többoldalú kapcsolatainak ápolására, fejlesztésére is. Ennek megfelelően az Állami Számvevőszék is számos eseményen részt vesz, illetve tárgyalásokat folytat stratégai partnereivel.

Megszakítás