ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Szakmai konzultáció az önkormányzati ellenőrzésekről az ÁSZ és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége között

Szakmai konzultációt tartott az önkormányzati ellenőrzésének tapasztalatairól, a 2012. évi önkormányzati ellenőrzések fő irányairól és fókuszairól, valamint az államszámviteli rendszer fokozatos átalakításának szükségességéről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ).

Szakmai egyeztetést tartott 2012. május 17-én Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék alelnöke és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

A találkozón Warvasovszky Tihamér ismertette az Állami Számvevőszék 2011-ben elindított önkormányzati ellenőrzéseinek eddigi tapasztalatait. Az ÁSZ tavaly a kockázati szempontból kiemelt jelentőségű önkormányzati középszint – a Főváros, a megyék és a megyei jogú városok – gazdálkodását ellenőrizte, idén áprilisban pedig a városok pénzügyi egyensúlyi helyzetének ellenőrzése is befejeződött.

Az ÁSZ a további önkormányzati ellenőrzésekre való felkészülés jegyében pilot (próba) ellenőrzéseket is végrehajtott, a cél a legkockázatosabb gazdálkodási területek beazonosítása volt. A pilot-ellenőrzéseket egy kockázatelemzés alapján kiválasztott önkormányzati körben, öt városi és hét községi önkormányzatnál végezte el a Számvevőszék. Az elemzés kiterjedt az önkormányzatok pénzügyi helyzetére, a pénzügyi kockázatokra, és rámutatott, hogy a szabályozási hiányosságoknak is szerepe volt abban, hogy nem működtek a belső kontrollok, és nem biztosították a vagyongazdálkodás szabályosságát és eredményességét.

A találkozón a résztvevő felek egyetértettek, hogy a közpénzek átláthatóbb, hatékonyabb és eredményesebb felhasználása érdekében Magyarországnak fokozatosan át kell térnie az eredményszemléletű államszámviteli rendszerre, ezáltal ugyanis lehetővé válik a valós ráfordítások elszámolása, a tranzakciók pénzügyi és jövedelmi eredményre, illetve a vagyonra gyakorolt hatásának kimutatása. A felek abban is azonos állásponton voltak, hogy kiegyensúlyozottabb, finanszírozhatóbb önkormányzati pénzügyekre van szükség, fontos az önkormányzati pénzügyek kézben tartása.

Gémesi György a találkozón kifejtette, hogy nagy szükség van az Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzéseire, és fontos, hogy az ÁSZ ellenőrizései az önkormányzati tulajdonban levő gazdasági társaságokra is kiterjedhetnek. A MÖSZ elnöke meghívta az Állami Számvevőszék képviselőjét a Magyar Polgármesterek Világtalálkozójára, majd felajánlotta együttműködését további önkormányzati konzultációk, szakmai egyeztetések megrendezésében, helyszínének biztosításában, valamint a témával foglalkozó videokonferenciák lebonyolításában.

Warvasovszky Tihamér a találkozó végén felhívta a figyelmet az Állami Számvevőszék tudományos tevékenységére, illetve ezen belül is az ÁSZ által kiadott és szerkesztett közpénzügyi folyóiratra, a Pénzügyi Szemlére, valamint az interaktív tudományos kommunikációt lehetővé tevő Pénzügyi Szemle Online portálra. Gémesi György jelezte, hogy a MÖSZ nyitott az együttműködésre az internetes kommunikáció területén is, külön kiemelve a MÖSZ megújuló honlapja és a Pénzügyi Szemle Online közötti lehetőségeket.

Az ÁSZ és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége közötti megbeszélés a negyedik volt azon konzultációk sorában, amelyeken az Számvevőszék tájékoztatja az érintett önkormányzati szervezeteket ellenőrzési tervéről és módszertanáról, illetve lehetőséget biztosít ezen szervezeteknek észrevételeik megfogalmazására. Az első egyeztetésre 2012. március 24-én került sor az Állami Számvevőszék és a Megyei Jogú Városok Szövetsége között, a második konzultációt 2012. április 2-án tartotta az ÁSZ és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, 2012. május 7-én pedig a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége egyeztetett az ÁSZ vezetőivel.

Megszakítás