ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Uniós pályázatokhoz kapcsolódó öntesztet indított az ÁSZ

Uniós pályázatokhoz kapcsolódó öntesztet készített az Állami Számvevőszék, ezzel az európai uniós forrásokat felhasználó költségvetési szervek és a gazdasági társaságok számára is elérhetővé vált az ÁSZ egyedülálló önteszt-rendszere – ezt azután jelentette be Domokos László, az ÁSZ elnöke, hogy megbeszélést folytatott Zupkó Gáborral, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetőjével. Az önteszt kérdései átfogóan tartalmazzák az EU támogatások felhasználásával megvalósított projektek előkészítése és lebonyolítása során teljesítendő követelményeket, kitöltésük rávilágíthat az esetlegesen elutasított pályázatok sikertelenségének okára, vagy segíthet a felkészülésben a későbbiekben benyújtandó pályázatokhoz.

Az ÁSZ nem csupán a kockázatok beazonosításával, szabálytalanságok feltárásával járul hozzá a rend megteremtéséhez, hanem támogatást is kíván nyújtani az ellenőrzöttek részére. Ilyen eszköz az egyedülálló „önteszt rendszer”, amelyet 2014 novemberében indított el az ÁSZ az önkormányzatok és a központi alrendszer intézményei, valamint az egyházi intézmények számára. Kitöltésével az érintettek képet kaphatnak saját működésük szabályosságáról, önkéntes alapon azonosíthatják és javíthatják az esetleges hibákat, hiányosságokat.

Tapasztalataira támaszkodva az ÁSZ most újabb elemmel bővítette „önteszt rendszerét”, az úgynevezett EU öntesztekkel. Ezek az európai uniós támogatásokhoz kapcsolódó projektek indításához, elszámolásához és a kapcsolódó fenntartási kötelezettségek teljesítéséhez nyújtanak támogatást az érintett államháztartási szervezetek, valamint gazdasági társaságok számára. Az EU öntesztek kérdései és a kapcsolódó jogszabályi hivatkozások a 2007-2013 programozási időszakban nyújtott támogatásokra vonatkoznak, ugyanakkor támogatják a felkészülést a 2014-2020 programozási időszakra vonatkozóan is. Az új EU öntesztek elérhetők az ÁSZ honlapján, kitöltésük a többi önteszthez hasonlóan önkéntes.

Egyebek mellett az EU öntesztek indításáról és az ÁSZ uniós támogatások felhasználásához kapcsolódó ellenőrzési, elemzési tapasztalatairól is egyeztetett az ÁSZ elnöke Zupkó Gáborral, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetőjével az ÁSZ székházában, 2016. március 24-én.

Domokos László és Zupkó Gábor egyetértett a korrupció elleni küzdelem fontosságában. Legutóbb az Európai Bizottság 2016. február 26-án megjelent országjelentése hangsúlyozta a korrupciós kockázatok csökkentésének fontosságát, miután az Európai Unió Tanácsa 2015-ben javasolta Magyarországnak a korrupcióellenes intézkedések hatékonyabbá tételét. Ezt a célt jól szolgálhatja az ÁSZ új kezdeményezése is. Domokos László a találkozón felidézte: Az elmúlt években az ÁSZ több ellenőrzése is közvetlenül érintette, értékelte az európai uniós források felhasználását, valamint a pénzek elosztásában és ellenőrzésében közreműködő magyarországi intézményrendszert. Tapasztalatairól az ÁSZ több esetben tájékoztatta az Országgyűlést és bizottságait.

Mindemellett az ÁSZ 2015-ben összefoglaló elemzést készített a 2007-2013 közötti EU költségvetési időszakban Magyarországnak juttatott közösségi támogatások értékeléséről, amelyben rávilágított, hogy az EU-tagság nettó pénzügyi mérlege Magyarország számára egyértelműen előnyösen alakult. Kiderült ugyanakkor az is, hogy a támogatások nagysága 2013-ig nem bizonyult elégségesnek a növekedési pálya felgyorsításához.

Az elmúlt évek ellenőrzési és elemzési tapasztalatainak összegzése alátámasztotta a hazai uniós támogatási intézményrendszer átalakításának indokoltságát, valamint az ÁSZ következtetései megerősítették, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban rendelkezésre álló források felhasználása során kiemelten kell kezelni a fenntartható növekedést támogató gazdaságfejlesztést – mutatott rá Domokos László a megbeszélésen, végül aláhúzta: Magyarország céljainak elérését támogatja az Állami Számvevőszék öntesztje is.

Állami Számvevőszék

Megszakítás