Hírek

Az ÁSZ elnöke is előadást tartott a Közgazdász-vándorgyűlésen

Nagy érdeklődés mellett zajlott le 2025. szeptember 4-5-én Veszprémben, a Pannon Egyetemen a 63. Közgazdász-vándorgyűlés. Dr. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a rendezvény nyitó plenáris ülésén tartott előadást, amelyben a számvevőszéki munka módszertani átalakításának bemutatása mellett beszélt a fiskális fenntarthatóság és az uniós források tervezhetőségének kérdéseiről, a beruházástámogatási rendszer finomhangolásáról, a vízágazat előtt álló kihívásokról, valamint a jegybanki alapítványi ügyek tanulságairól is.

Építési projektek és a Duna hajózhatósága a szerb-magyar találkozó napirendjén

Dr. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke 2025. július 30-án hivatalában fogadta Ivica Gavrilovićot, a szerb számvevőszék nemrég kinevezett elnökét. A bemutatkozó látogatás keretében a vezetők a számvevőszékek előtt álló aktuális kihívások megvitatásán túl az építési projektek és a Duna hajózhatóságának ellenőrzésével kapcsolatos tapasztalataikat is megosztották egymással.

Az Állami Számvevőszék is részt vett a Magyar Hidrológiai Társaság országos vándorgyűlésen

2025. július 2-4. között rendezték meg a Magyar Hidrológiai Társaság éves országos vándorgyűlését Székesfehérváron, amelyre első alkalommal kapott meghívást az Állami Számvevőszék. A szakmai rendezvény nyitó plenáris ülésén előadást tartott dr. Windisch László a számvevőszék elnöke „Vízgazdálkodás és vízügyek – Számvevőszéki tapasztalatok” címmel.

Megszakítás