Évfordulós ünnepség a szerb számvevőszéknél
2024. július 26.
A szerb számvevőszék eredeti megalakulásának 180. évfordulójára magasszintű eseményt szervezett Belgrádban 2024. július 24-26-án, amelyen az Állami Számvevőszéket dr. Szomolai Csaba alelnök képviselte.

Újabb három önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése zárult le
2024. július 19.
Az Állami Számvevőszék egyes önkormányzatok pénzforgalomban megjelenő kiadások teljesítését és elszámolását, energiahatékonysági intézkedéseit, illetve gazdálkodását, gazdálkodással kapcsolatos szabályozását ellenőrizte.

Többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokat ellenőrzött az ÁSZ
2024. július 18.
3 új jelentés érhető el.

Lezárult négy párt ellenőrzése
2024. július 17.
Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévenként ellenőrzi azoknak a pártoknak a gazdálkodását, amelyek a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesültek. A most nyilvánosságra hozott jelentések a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik – Konzervatívok Párt (Jobbik), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), illetve az LMP – Magyarország Zöld Párt (LMP) gazdálkodását vizsgáló ellenőrzések eredményeit mutatják be.

Pártalapítványokat ellenőrzött az ÁSZ
2024. július 8.
Az idei évben az ÁSZ az Ökopolisz Alapítványt (LMP), a Jobbik Magyarországért Alapítványt, a Megújuló Magyarországért Alapítványt (Párbeszéd), a Táncsics Mihály Alapítványt (MSZP) és az Új Köztársaságért Alapítványt (DK) ellenőrizte.

Nyolc önkormányzati ellenőrzés zárult le
2024. július 5.
Az Állami Számvevőszék egyes önkormányzatok vagyongazdálkodását, helyi adóztatási tevékenységét, illetve energiahatékonysági intézkedéseit ellenőrizte.

„Értéket a pénzünkért” – új típusú ellenőrzések az ÁSZ gyakorlatában
2024. július 4.
A közpénzből rosszul elvégzett munka, a gyenge minőség felveti mind a megrendelők, mind a kivitelezők felelősségét.

Közzétette az ÁSZ a sajtótermékek tájékoztatóit a politikai hirdetésekről
2024. július 1.
Az Állami Számvevőszék a honlapján sajtótermékek szerinti bontásban hozta nyilvánosságra a dokumentumokat.

Windisch László: „A ma társadalma a jövő nemzedékéért is felelős”
2024. június 25.
„Mást is adunk át a következő generációnak, mint adósságot?” – erre a kérdésre keresték a választ közösen a V4+2-es országcsoport számvevőszéki vezetői.

Már csak három napig lehet megküldeni a hirdetési tájékoztatókat
2024. június 21.
Az Állami Számvevőszék felhívja a figyelmet, hogy a 2024. évi önkormányzati, illetve az európai parlamenti választásokat megelőző kampányidőszakban közzétett politikai hirdetésekről szóló tájékoztatókat még három napig, 2024. június 24-én 16 óráig fogadja be elektronikusan az [email protected], vagy az [email protected] címeken. Postai úton 1364 Budapest 4. Pf. 54. címen, személyesen pedig hivatali időben a 1052 Budapest Apáczai Csere János utca 10. címen.