Sajtóközlemények – Archívum

2021-ben a legnagyobb teljesítményét érte el az ÁSZ

Módszertani fejlesztések; új megközelítésű valós idejű ellenőrzések; az ellenőrzöttek kisebb terhelése; lefedettség növelés; az ellenőrzött szervezetek vezetőit felkészítő, támogató tevékenység; lényegesség, közérthetőség, valamint papírmentességre való áttérés a napi működésben. Ezek jellemezték az ÁSZ tavalyi munkáját, valamint a legnagyobb fejlődést ezeken a területeken érte el az elmúlt több mint 10 év során.

Együttműködés az egészség- és a pénzügyi tudatosságban érdekében

A pénzügyi tudatosság szerves részét képezi az egészségünk tudatos védelme is, hiszen az egészségtudatosság és a pénzügyi tudatosság is ugyanazokon az alapokon nyugszik: megfelelő informáltság, hiteles információk, illetve felelős felnőtt döntéshozatal. A pénzügyi kultúra fejlesztése és a lakosság egészségtudatosságának erősítése érdekében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és Semmelweis Egyetem (SE) a mai napon együttműködési megállapodást kötöttek. A megállapodást Domokos László az ÁSZ elnöke és Dr. Merkely Béla a SE rektora írták alá.

Együttműködés a család, a tudatosság, és az egészség jegyében

Az egyetemek és a gazdaság szereplői közötti összefogás kulcsszerepet játszik a tudásalapú társadalmat lendületbe hozó ötletek elterjedésében és felhasználásában, valamint a versenyképesség és az életszínvonal növelésében. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ezért is fordít kiemelt figyelmet a tudományos kapcsolatok ápolására, amelynek következő állomása, a mai napon aláírt együttműködési megállapodás a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE). A megállapodást Domokos László az ÁSZ elnöke és Dr. Gyuricza Csaba a MATE rektora az Egyetem ünnepélyes tanévzáró eseményének keretében írták alá.

Mindent a civil szervezetek ellenőrzéséről

Rengeteg sajtómegkeresést és levelet kapunk a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek ellenőrzésével kapcsolatban. Az alábbiakban minden felmerült kérdésre válaszolunk, egyszersmind áttekintést adunk az ellenőrzés teljes folyamatáról, természetesen beleértve a felkészítő állomásokat is.

Műhelymunkával folytatódik a jegyzők képzése

Az Állami Számvevőszék integritás alapú közigazgatási kultúra megteremtésének előmozdítását támogató vezetőképzése újabb állomásához érkezett. Az önkormányzati hivatalt vezető jegyzők 2021-ben két szintű online képzésen vehettek részt, amelynek keretében az ÁSZ ellenőrzése során felhalmozott tapasztalatok és a feltárt jó gyakorlatok kerültek a középpontba az önkormányzatok szabályozottságának támogatása érdekében. A most induló online képzés szervesen ráépül az előző két tudásmegosztó alkalomra, és gyakorlati példákon keresztül nyújt segítséget az integritás kontrollok kialakítása, illetve továbbfejlesztése területén a felelős vezetők részére.

Hogyan kell elszámolni szabályosan a kampánypénzekkel?

Az Állami Számvevőszék számára továbbra is kulcsfontosságú, hogy a demokratikus közhatalom gyakorlásában részt vevő és közpénzeket használó pártok a törvényi előírások betartásával járjanak el, gazdálkodásuk átlátható, elszámoltatható, és más szervezetek számára is példamutató legyen. Ennek érdekében az ÁSZ képzést biztosít a pártok vezetői és gazdasági vezetői számára, melyben részletes tájékoztatást kapnak a kampánypénzek megfelelő, szabályos és átlátható elszámolásáról, kiemelt hangsúlyt fektetve az ÁSZ által a korábbi ellenőrzések során feltárt jellemző hibákra.

Benyújtotta a 2021-es beszámolóját az országgyűlésnek az ÁSZ

„A világjárvány ellenére technológiai és módszertani változásokat hajtottunk végre, jelentős mértékben megnöveltük ellenőrzési lefedettségünket, kiszélesítettük elemzési tevékenységünket, illetve megerősítettük támogató szerepünket is”– foglalta össze a szervezet tavalyi esztendőben elért eredményeit Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Elérhető a sajtótermékek tájékoztatóinak nyilvántartása

Az Állami Számvevőszék közzétette a sajtótermékek által megküldött tájékoztatókat az országgyűlési választási és népszavazási kampányban megjelentetett politikai hirdetések adatairól. Az ÁSZ honlapján sajtótermékek szerinti bontásban hozta nyilvánosságra a dokumentumokat, amelyek tartalmáért felelősséget nem vállal.

Népszavazás ’22: már csak egy hétig fogadja a hirdetések tájékoztatóit az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) emlékeztet, hogy a választási eljárásról szóló, valamint a népszavazás kezdeményezéséről, eljárási szabályairól szóló törvények alapján a 2022. évi népszavazást megelőző kampányidőszakban közzétett politikai hirdetések adatairól a sajtótermékeknek a 2022. évi népszavazást követő 15 napon belül, 2022. április 19. (kedd) 16:00 óráig tájékoztatást kell küldeniük az ÁSZ részére. A 2022. évi népszavazás tekintetében a nepszavazas@asz.hu címen fogadja az ÁSZ a közzétett politikai hirdetések tájékoztatóit.

Megszakítás